11 dolog, amit tudnod kell a szétnyílt hasizomról

Minden tanfolyamon szóba kerül, hogy az orvosok, védőnők mennyire nem hívják fel a figyelmet a szétnyílt hasizomra, hogy mikor fordulhat elő, hogyan lehet kezelni, vagy hát úgy egyáltalán semmire vele kapcsolatban. Lesz ez még jobb is, hiszek benne, de addig is, elárulok ezt-azt a szétnyílt hasizmról:

No1 – Tudd, mi is az a szétnyílt hasizom!

A várandósság ideje alatt sok kismamánál sérül az egyenes hasizom, eltávolodik egymástól a hasizom találkozási pontjánál. A has közepén egy összefonódott kötőszövet (linea alba) található, ami összeköti a hasizom két oldalát (izmos has esetén ezeknél látjuk a függőleges csíkokat, illetve a kockás has kockáinak szélét is ezek határozzák meg). Ez a kötőszövet gyakran sérül, nyúlik meg extrém módon a várandósság idején. A szétnyílt hasizom nem csupán esztétikai problémát jelent, hanem egyéb gondokat is okozhat. Például a hasizom gyengébb lesz, ezért támasztó funkciója is megszűnik, nagyobb terhelés jut a gátizmokra, a gerincre, illetve a gerinc melletti izmokra, amik életmódunkból fakadóan amúgy is gyengék.

No2 – a diastasis (szétnyílás) természetes velejárója a várandósságnak

Valamilyen szintű szétnyílást a legtöbb kismama megtapasztal a várandóssága vége felé, hiszen a hasizom megnyúlásával nyílik lehetőség arra, hogy elférjen a baba. Azonban a szétnyílás mértéke nem mindegy, illetve hogy szülés után hogyan kezeljük azt. A hasizom a szülést követő 8-12 hétben saját magától is sokat javul, azonban speciális tornával lehet egy kicsit támogatni a regenerálódási folyamatot. Ha a torna nélkül nem zárult össze a hasizm erre az időszakra, akkor mindenképpen szükség van speciális tornára, a helyes testtartás, a megfelelő táplálkozás és légzéstechnika elsajátítására.

No3 – a hasizmod nem szakadt ketté!

A szétnyílt hasizom hivatalos elnevezése diastasis recti, a recti a hasizomra utal, a diastasis pedig arra, hogy mi is történt vele. A diastasis pedig nem szakadást jelent, hanem szétnyílást, szétválást. Nem szakad szanaszét, csak a hasizmokat összekötő szövet, a linea alba sérül.

No4 – a szétnyílt hasizom nem végleges

Nem kell kétségbe esni, a szétnyílt hasizom tornával, életmódváltással helyrehozható. Speciális gyakorlatokkal, illetve bizonyos gyakorlatok ELKERÜLÉSÉVEL, a helyes testtartás elsajátításával a hasizom regenerálható.

No5 – a szétnyílt hasizom évekkel szülés után is helyrehozható

Szerencsére ez nem olyan, mint a törés, hogyha nem hozzák helyre azonnal, akkor utána már szinte vesztett az ügy, a hasizom bármikor képes regenerálódni. A legidősebb hölgy, aki nálam járt a szétnyílt hasizmával 30+ évvel járt az utolsó szülése után. Elég jó eredményeket értünk el, talán minimálisan volt lassabb a gyógyulás folyamata, mint a frissen szült anyukáknak, de ezt én inkább annak tudom be, hogy a regenerálódás sehol sem olyan gyors már a klimax közben és után, mint a 20-as évek végén, 30-as elején. A lényeg, hogy nincs olyan, hogy túl késő!

No6 – a legtöbb esetben a műtét elkerülhető

A szétnyílt hasizom műtéti korrekciója a legtöbb esetben elkerülhető, 10% alá becsülik az elkerülhetetlen műtétek arányát. A legtöbb esetben tornával rendbe lehet hozni a hasizmot – akár köldöksérv esetén is. Pár éve még mindenhol a hasplasztikát ajánlották ilyen esetben, most már kezdem visszanyerni a hitemet az internetben is, mert számtalanszor látom, hogy a fiatal anyukák a műtét helyett a tornát ajánlgatják egymásnak. És nem hiába, a tornával sokszor olyan eredményeket lehet elérni, amin én magam is megdöbbenek. Hiába tanultam, hogy lehetséges, hiába mesélték oktatótársak, hiába láttam már én is párszor, minden egyes alkalommal meg tudok lepődni, hogy a szorgalmasan végzett torna tényleg milyen változásokat hoz el, csodákra képes.

Persze nem kizárt, hogy szükséges a műtét, de csak akkor, ha a torna, a testtartás korrekciója, a helyes életmód (hogyan emelünk, ülünk, állunk), testsúlynormalizálás és megfelelő táplálkozás mellett 6-12 hónap alatt sem javult a hasizom állapota. Néha előfordul, hogy a linea alba annyira sérül, hogy azt műtét nélkül nem lehet rehabilitálni, de hangsúlyozom, ez igen ritka eset!

No7 – nem kell speciális haskötőt hordanod, ha szétnyílt hasizmod van

Persze, hogy nem kell, hiszen tornával saját kis „haskötőt” egy jó kis fűzőt, méghozzá egy izomfűzőt alkothatsz magadnak.

A szakértők közt is megoszlanak a vélemények, van, aki támogatja viselésüket, van, aki ellenzi, az én véleményem az anatómiai tanulmányaim és a visszajelzések alapján az, hogy a szülés után egy rövid ideig hasznos lehet, de pár hét elteltével inkább az izmokat kell rávenni arra, hogy újra ellássák támasztó funkciójukat. Megfelelő tornával, testtartással, légzéstechnikával tökéletesen rehabilitálni lehet a hasizmokat.
Vannak esetek, amikor extraként hasznos a haskötő viselése, de emellett fontos a hasizmok regenerálása is. A haskötő mellett még opció a kinesio-tape használata is, ez utóbbit alkalmazni is szoktam a nálam tornázóknál indokolt esetben (torna közben nem sikerül aktivizálni a hasizmokat, nagy mértékű szétnyílás van, extrém terhelés, pl.: nagyobb gyerekek emelgetése, költözéssel járó extra ther, stb), de csak ezekre hagyatkozva jelentősen lassabb a regenerálódás, mintha helyes életmóddal (testtartás, táplálkozás) és tornával megtámogatjuk.

No 8 – a hasizom nem csak a vizuális élmény miatt fontos

A legtöbben azért jönnek tornázni, mert zavarja őket, hogy nem olyan lapos a hasuk, mint volt, hogy gyakran kapják meg a kérdést, hogy „máris jön a következő?!”, de a hasizomnak az esztétikai élménynél sokkal fontosabb feladata is van.
Ha gyenge a hasizom, extra feladat hárul a medencefenék izomzatára is, illetve a helyes testtartásért felelős izmokra is, így a gyenge hasizom, ami nem tudja ellátni támasztó funkcióját, gyakran okoz derékfájást, hátfájást, illetve inkontinenciát, gyengült gátizmokat is.

No9– Nem csak az egyenes hasizmot kell erősíteni

Ugyan a szétnyílás az egyenes hasizom mentén látványos, hibát követünk el, ha csak azzal foglakozunk. Ahhoz, hogy a szétnyílást még rosszabb állapotba hozzuk, valóban elég az egyenes hasizomra koncentrálni, azonban ahhoz, hogy a problémát kezeljük, a legnagyobb hangsúlyt a mély hasizomokra kell fektetni.

No10 – a hagyományos hasprések többet ártanak, mint használnak

A hagyományos haspréses gyakorlatoknál pusztán az egyenes hasizmokra koncentrálunk, sokszor a tempója a gyakorlatoknak sem olyan, hogy oda lehetne figyelni a szétnyílt hasizom szempontjából fontos mozzanatokra, így a káros gyakorlatok közé soroljuk őket.

No 11 – nem csak a szülés utáni időszakban tehetünk szert szétnyílt hasizomra

Ugyan a legnagyobb számban a frissen szült anyukák körében találkozunk a szétnyílt hasizom problémájával, nem csak ők érintettek. Kisbabáknál is előfordul és sok esetben férfiaknál is a nem megfelelő edzés következtében (például nagy súlyokkal edzés miatt, főleg ha nem foglalkoztak előtte a core izmok megerősítésével).

Ha szétnyílt hasizmod van, nem kell kétségbe esni, van rá megoldás. Az pedig, hogy mások mit gondolnak arról, hogy mikorra “kell” lapos hasat produkálni, hogy mit szólnak be azok, akik megúszták ilyen gondok nélkül, mert annyira szerencsések voltak ezért úgy érzik, joguk van beleszólni abba, hogy neked mikor és mit kell produklálnod, visszafogyni, tornázni vagy nem tornázni, műtétre menni vagy seml gúnyolódni vagy gonoszkodva irigykedni, egysuerűemnem érdekel. Ne érdekeljen téged sem. Saját magadhoz, saját élethelyzetedhez képest, saját lehetőségedhez, testalkatodhoz, vágyaidhoz képest kell a maximumot kihozni magadból. Nem másokért. Magad miatt.

 

Ha szeretnél még szülés  utáni edzéssel, életmóddal kapcsolatos infókat olvasni, kattints ide és töltsd le a “Negyedik trimeszter – 12 tipp a hatékony felépüléshez” című ingyenes ebook-omat.

 

“Neked könnyű lehet” – az újévi fogadalmakról februárban

A január erősen azzal telt, hogy a szerdai Pilates órákon sakkoztunk a hellyel, mindenki elférjen, mindenki meg is tudjon mozdulni. Jött sok új arc, persze nem fogok mindent az újévi fogadalmakra, mert épp hirdetések is futottak, nyilván amiatt is jöttek új érdeklődők, de múlt szerdán már újra minden a régi volt. A “régi”, összeszokott banda volt szinte csak (mert vannak hős bérletvásárlók is ám, akik maradtak <3) és nem én mondtam ki, hanem az egyik lány, hogy elég hamar vége lett a lelkesedésnek, ha tényleg az újévi fogadalmak be nem tartása miatt esett vissza a létszám a szokásosra.  Elmélkedtünk is, hogy milyen rossz ez így.

Aztán rájöttem, hogy mi is lett az én újévi fogadalmammal. Életemben először lett újévi fogadalmam. És minő meglepetés, nem tartottam be. Mindig tervezek, de azt már decemberben, bár ez inkább a vállalkozásos életforma miatt van, illetve januárban szoktam magam megjutalmazni egy személyi edzéssel, terembérlettel vagy valamilyen tanácsadással, amit én mind meg tudnék csinálni, de olyan jól esik, amikor más gondolkozik helyettem. Naszóval, idén lett egy újévi fogadalmam. Megfogadtam, hogy minden héten legalább egyszer fogok sminkelni akkor is, ha nincs semmi extra kimenős program. Most elég sok otthondolgozós, emberekkel nem találkozós és edzős munkám van, mondjuk úgy, hogy mivel egyik sem igényel semmi kiöltözős megjelenést, többnyire jóganadrágban feszítek itthon. Úgyhogy jött ez az elhatározás, hogy én bizony sminkelni fogok. A múlt heti Pilatesen pedig mondtam, hogy hát, már el is buktam vele, mire a Pilateses Zoknis Lány kérdezte, hogy dehát miért terveztem ilyet, ha ennyire nem megy.

És akkor rájöttem, hogy én vagyok a kifogáskeresők királynője. Mert kifogásokat találni könnyű. 

Pedig megfogadtam a saját tanácsaimat, nem voltak irreálisak az elképzeléseim. Heti egyszer csak úgy sminkelni nem nagy cucc. Nem azt fogadtam meg, hogy tűsarkúban fogok járni tupírozott hajjal, transzvesztitákat megszégyenítő sminkkel. És mégis.

Azonnal meg is világosodtam, hogy mindenkinek meg van a maga nehézsége, bármilyen reális célokat is tűz ki. 

Nekem ez a sminkelés. Pedig szeretem magamat kisminkelve látni. Szépnek is látom magamat sminkkel. Szeretem, ha profin kisminkelnek (najó, az alapozórengeteget nem, de hogy szép formákat és színeket pingálnak a fejemre), szeretem, hogy fény van a szememben tőle, jólesik sminkben lenni és mindig szebb ruhákat is veszek fel, ha ki vagyok sminkelve. És mégis. Mégis van, ami legyőz. Nem kelek fel, mert inkább még öt percet alszom. Ó, minek sminkeljek, úgyis csak macinacit veszek. Á, lesz ma is egy edzés, mi van, ha leolvad a sminkem közben (nem mintha attól leizzadnék, hogy egyéni órán valaki más gerinctréninges gyakorlatokat csinál – de persze menjünk inkább biztosra, sosem lehet tudni). Inkább válaszolok egy e-mailre. Vagy posztolok fészbukra, fotót szerkesztek vagy bármi mást csinálok az extra öt percemben.

Basszus, öt percről sincs szó és mégis mennyi kifogást találok. Pedig tényleg akarnám.

Ez nekem nehezemre esik.

De van, ami nekem már “könnyű”. Ami a napjaim része, bár ebben is lehet mindig javítani. Nem kell hozzászoktatni magam az edzéshez, mert már évek óta benne vagyok. Azt hiszem, hálás vagyok a sorsnak, hogy tinikoromban szépen (tudjátok “nem vagyok kövér, csak nagyobb felületen szép”) kigömbölyödtem és már akkor muszáj volt nekiállni edzeni és a kajára odafigyelni. Tinédzserként, amikor még annyi minden változik bennünk, körülöttünk, sokkal könnyebb beleszokni valamibe.

Mindenkinek más a nehéz, ezt be kell látni.

Vicces, hogy nekem nem megy a napi öt perc extra, közben meg csodálkozom (szomorkodom), hogy másoknak az edzést nem sikerül beilleszteni a mindennapokba. Ami nem épp öt perc. Szervezést igényel. Átvariálást igényel. Lehet, hogy új ruhát is be kell hozzá szerezni. Vagy bébiszittert, hogy a gyerek se egyedül üljön a járókában.

Van egy csomó kifogás, hogy miért ne csináljunk valamit, amit kitaláltunk. Mert nehéz. Mert nem akaródzik. Mert segítséget kell kérni hozzá. És mégis. Próbálkozni kell, amíg egyszercsak sikerül. Ha ehhez újévi fogadalmak kellenek, hogy akár egy hónapig is menjen, akkor legyen. Legyen az újévi fogadalmad, hogy edzel. Aztán a februári fogadalmad is legyen ez. Minden hónapban újítsd meg a fogadalmad. Csak még egy hónap… már csak annyit kell kibírni. Aztán ha kibírtad, egyszercsak azon veszed majd észre magad, hogy megszoktad az extra tennivalókat. Már-már szereted is.

Tudtátok, hogy február 8-án van a kínai újév? Aki az újévi fogadalmakban látja a “na most már tényleg” indítólökést, lecsaphat rá. A többiek pedig próbálják meg minden hónap elején, hogy csak azt a hónapot a változtatásra szánják. Egy hónap nem olyan sok idő, ki lehet bírni. A következő hónapban picit más lesz.

Én ma sminkeltem. Jó, csak egy nagyon picit. Ettől nem leszek egészségesebb, nem leszek okosabb vagy formásabb, szóval ez nem egy olyan nagy cucc. Az, ha te az edzéses terveidnek (fogadalmaidnak) több esélyt adsz, több erőt fektetsz bele, az teljesen logikus. Egy “picit” több haszna van hosszú távon az edzéseknek, az egészséges életmódnak, érdemes nagyobb áldozatokat hozni.

Ha mozgást viszel az életedbe:

• erősíti az immunrendszert
• kevésbé gyötör meg a stressz
• jó hatással van a hormonszintekre (stresszhormon, női hormonok, no meg ht helló, endorfin, a kedvenc boldogsághormonunk)
• pihentetőbben alszol
• jót tesz a csontjaidnak
• a vérkeringés javulásának köszönhetően még a gondolkodás is jobban megy
• csökkenti egy csomó betegség kockázatát 
• enyhül az ülő életmód miatti hátfájás, csípőfájdalmak, lábduzzadás
• emésztésjavító hatása is van a mozgásnak
• a bőröd is szebb lehet, hiszen az izzadással egy csomó felesleges cucctól megszabadulsz
• és persze formálja az izmokat
• több kalóriát égetsz el és a súlyod megtartásához többet ehetsz vagy ha fogyni szeretnél, kevésbé gyötrelmes az út 

Látjátok mennyivel több előnye van az edzésnek, minthogy sminkelek? De becsszó, ha ti edzetek, akkor én gyakrabban fogok sminkelni és mindenki jól jár ;)

Találjatok okot az edzésre. Egyik nap azért eddz, mert “csakazértis”, mert megmutatod, hogy akkor is menni fog, ha eddig 18x elbuktál, a mostani lesz az igazi. Másik nap eddz azért, hogy a bőröd szebb legyen. Utána hogy kiérdemeld a hajmosást az illatos samponnal. Aztán pedig hogy a gerincednek kedvezz. Minden napra találj valamilyen okot.

Tűzz ki változatos célokat, gondolkozz projektekben, ha úgy könnyebb!

Februárban mozogj olyat, ami a gerincednek jó. Próbálj ki minél több mozgásformát, amire ez igaz.

Márciusban a kardiómozgások legyenek a középpontban és menj sétálni, gyalogolni, biciklizni, spinningre vagy aerobikra, futni vagy ellipszis trénerezni. Próbálkozz, keresgélj, kutass!

Áprilisban? Nem is tudom… mi a TE szíved vágya? Végigpróbálni a táncos órákat? vagy a jógaféleségeket? Esetleg a kerület összes edzőtermébe benéznéd? Vagy a bolond áprilisban a legbolondabb barátnőddel mennél inkább kettesben edzeni és páros bérletet vennétek? Talált meg, hogy te mire vágysz a legjobban!

Tudom, hogy nehéz. Látod, nekem is van, amiben elbukom, max nem feltétlenül beszélek róla. Lehet, hogy neked nem esik nehezedre naponta sminkelni, nekem meg igen. Lehet, hogy te örömödet leled a főzésben és könnyen átvariálod az ételeket egészségesre, én pedig nem szeretek főzni, úgyhogy mindig ugyanazt a pár bevált receptet követem. Nekem ez a nehéz. És igen, van, hogy nekem sincs kedvem felkelni edzeni. Van ilyen. Nem kell mindig 100%-ot teljesíteni, de próbálkozni kell. Az elmúlt két hónapban minden héten kipróbáltam legalább egy új receptet és rájöttem, nem is olyan durva. Csak jó recepteket kell kipróbálni és máris megjön a kedvem a főzéshez. Jó, nem azzal kelek reggel, hogy bárcsak főzhetnék megint, de már nem szenvedek közben. Csak jó irányban kellett elindulni. Te se add fel a mozgást csak azért, mert egy-két mozgásforma nem jött be. Keress, próbálkozz, több óratípust, több edzést, DVD-ket, youtube-ot, bármit, amihez kedved támad és mindig örülj, hogy tettél valamit az egészségedért. Ha nem is lett az új kipróbált edzés a kedvenced, a nagy keresési folyamat közben is mozogtál. Tudod, nem az út vége a fontos, hanem az út maga. Közben is mozogtál és mozogni jó!

Te hogy állsz? Neked mi az, ami könnyen megy és mi az, ami igazán nehézséget jelent?

A Gyerünk, Anyukám! és én

Azt hiszem, eléggé onlány vagyok (egyszer a fejemhez is vágták, hogy túl intenzív az online jelenlétem :P), tartottam már Aviva tornát és LoveYourBellyt is (no meg 3242345 db angolórát) Skype-on keresztül, jópár kajatanácsadás is megvolt ebben a formában, amikor Nóri megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a bandához. Persze, hogy igent mondtam, miért is ne, úgy gondoltam, semmi újdonság nem lesz benne, ez is csak sima internetes cucc. Mekkorát tévedtem!

Először is a technika ördöge mindig igyekszik körbeudvarolni, mert ez azért más módszerrel működik, mint az egyszemélyes dolgok, de már kezdem megszokni. Mindig van egy kis extra pakolás, extra izgalom, hogy minden kütyü működni fog-e, és eleinte azon is túl kellett tenni magam, hogy a töküres lakásban hangosan beszélek. Magamban. Még mindig vannak furcsaságok, még mindig felemelem a fejem és nézelődöm egyik-másik gyakorlatnál, megszokásból, pont mint a hagyományos órákon. Ezek vannak. Meg ezen felül egy csomó minden más, amire nem számítottam.

A legfontosabb, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ennyire azt tudom érezni, hogy velem vagytok az órán, hogy ennyire úgy tűnik, mintha ott lennétek előttem, hogy ennyire jól lehet veletek “társalogni”. Ez nem olyan egyirányú út, mint amilyennek képzeltem, hogy lesz. Tök jó visszajelzések vannak, technikai dolgokról is, emberi dolgokról is. Minden szipiszuper :)

Most épp fut ez a szakácskönyves kihívás, úgyhogy tele a lakás az előszedett könyvekkel (igen, azokkal is, amik eddig még csak dekorációként sem voltak jelen, hanem a szekrény aljában pihentek), az átlépkedések és ide-oda pakolgatások közt pedig megihletődtem, hogy akkor legyen a Pilatesen súlyzó helyett könyvekkel erősítés. Mert miért ne? Párna és plüssállat volt már, egyszer könyv is, jöhet megint. Egy kisebb (nekem Fűszeres Eszter: Leves minden napra) és egy nagyobb (a River Cottage-os fickó Három jó dolog címűje), mert fontos a változatosság. És tornáztunk. Az óra végén pedig megkérdeztem, hogy ki milyen könyvvel tornázott, más is kínozta-e magát vajon azzal, hogy kajás képeket nézzen, miközben épp ledolgozza a kaját :D És annyira jó érzés, hogy nem csak a semmibe kérdezek, hanem van válasz <3 Mert persze fb-n is mindig kérdezek és a blogon is szoktam, de sokszor csak a levegőbe megy a kérdés és nincs válasz. Itt mindig van. Akkár arról, hogy nem, a hajam nem zavart bele a mikrofonba vagy hogy a fény ilyen-olyan, vagy éppen arról, hogy milyen jó, hogy nekem nem annyira helyigényes az órám, nem kell óra előtt pakolászni vagy hogy sikerült a hátgömbölyítős gyakorlatokat a teregetés végével összehangolni és ezáltal különleges, összetett gyakorlatokat megalkotni. Sőt, még a lelkemet ápolgató kommentek is vannak, most pedig arról, ki mivel tornázott. Jó dolog az együtt tornázás. Úgy érzem, tényleg ott vagyok veletek, tényleg úgy érzem, itt vagytok velem.

Sajnos én a neveket nem látom, nem tudom, ki ír, ha nincs aláírva, úgyhogy itthon csak névtelen jóakaróként emlegetem a cuki kommentek íróit és a “lányok megint szuperjófejek voltak” mondatokkal illetlek titeket. Csudijó dolgok vannak itt és egy csomó jófej emberrel “találkozhatok” anélkül, hogy kitenném a lábamat a lakásból – ami ebben a mínuszos időszakban nem egy hátrány, az tuti ;)

Meg tudjátok, hogy mi a szuperjó még? Hogy most egy csomóan rám írtak fészbukon vagy e-mailben, hogy jééé, látták a fejemet az interneten és hogy már tényleg mindenhol ott vagyok. Van, akivel azóta már a sokadik üzenetet váltjuk egészen elkalandozós témában, pedig ezelőtt ezer éve nem beszéltünk. Látjátok, a mozgásos dolgok erre is jók, régi ismeretségek felelevenítésére.

Néha furának néznek, amikor mesélem, hogy épp hova rohanok annyira… hát a nappaliba, hogy edzést tarthassak sok-sok lánynak egyszerre :) Sokaknak furcsa még ez a módi, de aztán a többség meglepődik, mennyire kényelmes is így. És én meg mindig extra boldog vagyok, amikor az óra végén írtok, akár azt, hogy hogyan éreztétek magatokat, vagy mivel tornáztatok (amikor én vízilóval, mások sokszor medvével, zsiráffal és plüss brokkolival szoktak), szavaztok nekem, hogy legyen-e zene vagy sem (jövő héttől lesz, becsszóra megkeresem a vezetéket, amit a karácsonyi pakolásban jól elrejtettem valahova), amikor kérdeztek, amikor mondotok valamit. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire társas élmény lesz ez a Gyerünk, anyukám! dolog :)

Hát, ezek lesznek

Tényleg, tényleg próbálkozom. Megpróbálok hű maradni a magamnak tett ígérethez és tényleg kicsit aktívabb leszek a blogon. Ezért kérdeztem is párat, hogy mi mindent szeretnétek (köszönöm szépen az eddigi válaszokat és hálás vagyok, ha még páran kitöltitek, több szem többet lát alapon), tényleg nagyon örültem, mert több dolog, amit kértetek, egyezett az én terveimmel. Azért nem rossz, nem rossz :)

Próbálom kicsit rendszerezni a dolgokat, a bejegyzéseket, és annak ellenére, hogy időnként szétszórt bölcsészlány vagyok, masszívan excel táblák közt szocializálódtam és most is minden ebben van. Tehát a rendszer nálam beválik. Úgyhogy rendszer lesz a blogon is, már-már rovatok lesznek. Méghozzá így:

Hétfő

Edzős elmélkedések, random gondolatok, bemutatkozás kibővítve, azaz egyik-másik mozgásforma, miért jön be nekem, miért oktatom, miért nem. Minden, ami csak úgy spontán eszembe jut. Agymenésnek hívja az ilyesmit a legtöbb barátom. Ezek lesznek. Hétfői agymenés.

Kedd

Szörnyű, szörnyű, megrekedtem a tinédzserkori jajj-de-vicces-az-alliteráció szintjén, úgyhogy ez lesz majd a KajaKedd. Többnyire menüt állítok össze különböző szempontok szerint. Múltkor volt az időmilliomos álommenü, tegnap rögtön kis renitenskedés és smoothie receptek összegyűjtve, de lesz majd gluténmentes, tejmentes, nemszeretemagyümölcsöket menü, teszkógazdsaságos étkezés és mindenféle, amit csak kértek. Eddig nyolcfélét gyűjtöttem össze magamnak, hogy miről szeretnék válogatást készíteni, de jöhetnek még a tippek!

Szerda

Szabadszerda lesz számomra (ma is milyen jól csinálom, ugye?), nem fogok semmit írni. Viszont átadom a lehetőséget Tipikus Flammeres válogatásainak. Ahányszor csak elkészül egy menüvel (tudjátok, ő az, aki szuperül kiszámolja a kalóriákat és a szénhidráttartalmat is), azt szerdán fogom posztolni.

Csütörtök

A komolyabb, hosszabb (vagy rövid, de velős), semmilyen rovatba nem passzoló, elgondolkodtató, információt-átadó bejegyzések ezeken a napokon jelennek majd meg. Lesz majd arról, hogyan szedjünk fel pár kilót egészségesen, a túledzésről, a betegségekről, egyik-másik superfoodról, plusz azokról a dolgokról, amikről kéritek, hogy írjak.

Péntek

Semmi extra, csak a totális Noémi kattantság: PlankPéntek. Körbeplankelem a várost. Rám fér egy kis városnézés, mindig rájövök, hogy mennyi szuper hely van Budapesten, amiről teljesen elfelejtkeztem már, pedig nagyon jó lenne újra elmenni oda. Például a Hősök terén sem voltam ezer éve és a Várban is csak nyáron futólag. A Naplás-tóhoz is ideje lenne kimenni, de előtte még megteszi a Feneketlen-tó is. Újpest felirat előtt is jó lenne plankelni (ha még megvan egyáltalán), vagy felfedezni, hátha máshol is vannak nagy betűk.

Szombat

Ezen a napon nem nagyon lesz semmi, ilyenkor lelkesen tartom a tanfolyamokat mindenfelé, Budapesten és bárhol Pest megyén belül. Szóval ez is egy szabad nap lesz blogügyileg, maximum fészbukon lesznek rövid agymenéseim.

Vasárnap

Igen, visszatérek az alliterációhoz, VendégVasárnap lesz (remélem, értékelitek, hogy legalább nem VidámVasárnap), jönnek majd a szuper vendégposztok. Lesz majd jógás poszt, étkezéssel kapcsolatos olyan dolog, amivel én (még) nem vagyok annyira képben. Lesz arról is, hogy ki hogyan lett szerelmes egy-egy sportba (futás már tuti lesz, de lehet a többi sportra jelentkezni, ha szeretnétek írni róla – név nélkül is ér). Lesznek majd posztok azoktól a szakemberektől, akiket ajánlok. Ja igen, mert szeretném végre kilinkelni azokat az embereket, akiket jó szívvel ajánlok. És itt lesz majd egy kis bemutatkozójuk.

Nagyjából ezek lesznek. Mit szóltok hozzá? Jó az irány vagy inkább térdepeljek egy kicsit a sarokban kukoricán és gondolkozzak el?

Egyik-másik nap posztjai már frissülnek, de az élesítést márciustól várjátok. Addigra minden meglesz, tutibiztos minden meglesz :)

Ami nekem megmaradt a Pareto-elvből

Nem sok képletre vagy névre emlékszem a középiskolai tanulmányaimból, de egy valahogy mégis megmaradt. Közgázon tanultunk a Pareto-elvről, aminek az eredeti jelentését időről-időre ellenőriznem kell emlékeztetésképpen, de a 80/20-as szabály mégiscsak mindig itt lebegett a szemem előtt. Mondjuk ahogy én használom, semmi köze nincs az eredetihez (vagy ha mégis, akkor ahhoz viszont az összes bölcsésszégemet be kell vetni, hogy levezessem – igen, közgázos vonalról indulva lettem bölcsész majd edző, kiszámíthatatlan vagyok).

Ami nekem megvalósult az életemben az az, hogy a nyolcvan és a húsz együtt pont százat ad ki. Száz százalékot. A napjaim 80%-ában egészségesen élek, a maradék 20-ban pedig… nos, nem feltétlenül. Itt sem arra kell gondolni, hogy belőve fetrengek a sártengerben és kiáltozom hülyeségeket, hanem inkább azt jelenti ez, hogy az életem 20%-ában megengedem magamnak az “eltévelyedést”, hogy ne kontroll szerint éljek, étkezzek, hanem élvezetből.

Hogy mit jelent ez nálam? Azt, hogy _elméletileg_ nem eszem fehér lisztet és cukrot, de tejterméket és tojást sem, húst is viszonylag ritkán, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kilengéseim. Csökkentem a gluténes ételek mennyiségét is, amennyire csak lehet. De nem csinálok fesztivált abból, hogyha épp vendégségben vagyok, akkor mit egyek, hogy vigyek-e magamnak külön kaját vagy sem. Megeszek én mindent, amit egészségesnek és finomnak találok, még ha az “elméletilegnemeszem” szabályomba nem is feltétlenül fér bele. Mert időnként belefér (nekem, mert nem vagyok allergiás/intoleráns/cukorbeteg/stb), de attól még nem napi szinten lazítok a szabályokon. Szombaton például nagyon hosszú munkanap volt megint, amibe eleve úgy kezdtem bele, hogy előző este is 11-ig dolgoztam, úgyhogy kellett a turbósítás, meg is leptem magam egy Óriás (!) Túró Rudival. Igen, cukor is és tejtermék is van benne. De akkor igazán jól esett <3 Sőt, tegnap némi camambert-t is ettem. Mondjuk meg is lett a böjtje, mert cuki kis pattanások nőttek a fejemre, de holnapra elmúlik majd.

De úgy gondolom, ezek a dolgok beleférnek. Ezek a kis csalások segítenek abban, hogy ne törjön ránk a bármit-ide-nekem-azonnal hangulat a sok önsanyargatástól. Ha az a célunk, hogy egészségesek legyünk vagy hogy lefogyjunk egy kicsit, nem pedig betegség miatt van szükség a diétára, akkor ezek szerintem beleférnek, sőt, megkönnyítik az egész folyamatot. Lelkileg könnyebb lesz az egészet elviselni. Főleg, mivel az lenne a lényeg, hogy az egészséges táplálkozást életünk végéig folytassuk, ne csak kampányszerűen, életünk végéig viszont nem lehet önsanyargatni. Ha valamit megkívánunk, időnként valóban belefér.

Amikor étrendet írunk vagy csak kajás tanácsadós elbeszélgetés van, akkor is szoktam javasolni a 20%-ot. Ha nem is így számokba foglalva, de azt, hogy lehet eltérni a kötelezőtől (persze ez mindig a céloktól és egészségi állapottól függ, de ha “csak” az egészséges test és lélek a cél és/vagy lefogyni egy kicsit, akkor simán bevállalható).

Vallomások sora ez itt ma, el is árulom az én gyengéimet:

– csokoládé: csokoládé és egy kis csokoládé. Gombóc Artúr semmi hozzám képest, mindenféle csokit szeretek és szoktam is enni belőle. Sőt, múltkor az egyik vendégemtől kaptam igazi belga csokoládét. Not bad, not bad. Egy-egy sor csokoládé nálam olykor-olykor simán belefér.

– sajt:  ez az a tejtermék, ami leginkább hiányzik, a jó kis melegszendvics vagy kis pizza sajttal a tetején (itthon szoktunk sütni időnként, úgyhogy az összes többi hozzávaló egészséges), vagy rakott ételeknél. Úgyhogy időnként szoktam is fogyasztani és mázli, de feltűnt, hogy sült állapotban nem fáj tőle a gyomrom. Szendvicshez időnként még egy kis kecskesajt is belefér. Mondjuk mostanában kezdtem felfedezni a növényi sajtok világát, évekig tiltakoztam, mű dolognak tartottam és eldöntöttem, hogy tuti nem finom. De, vannak elég finomak is, úgyhogy ennyivel is könnyebb lehet az élet ;)

– anyukám sajtos-tejszínes csirkemell kombinációja. Best evör.

lencsés tészta/tésztás lencse sajttal a tetején

És amikor vendégségben vagyok, nem kérdezem, hogy vajon van-e tojás a fasírtban, bár ha én készítem mindig kihagyom belőle. Ha vendégségben vagyok, megeszem a tejszín alapú krémleveseket, bár itthon mindig kókusztejjel készítem őket. Sőt, gyrost meg falafelt is szoktam enni, amikor útközben él az ebédidő. És hát azokban fehér liszt is van (Bár tudtátok, hogy a Hummus Barban lehet barna pitában is kérni a falafelt? Oké, nem teljesen barna, de egy fokkal jobb, mint a fehér lisztes verzió), joghurt öntet is, meg dolgok, amikről nem is akarjuk tudni, hogy mik :)

Nade nem csak kajában lehet ám érvényesíteni a 20%-ot ;) Van olyan, hogy nem edzek, pedig erről aztán mindenki azt gondolja, hogy sosenem lógom el. De igen, akad ilyen is. Mondjuk nem “lógásnak” hívom, hanem észérvekkel megmagyarázott kihagyásnak ;) Van, amikor jobb nem edzeni, van, amikor jobb nem megmozdulni, amikor a passzív pihenésre nagyobb szükség van, mint az edzésre. Nem mindig, de előfordul. Van olyan, hogy egy edzésen sem adok bele mindent, mert aznap épp annyira futja. Semmi baj, a maradék 80%-ban viszont maxon vagyok. Belefér.

A 20%-os lelazulást még ergonómiában is ki tudom használni. Nem mindig ülök tökéletesen (mondjuk ennek hamar meg is van a böjtje), nem mindig keresem-kutatom a legjobb ülőalkalmatosságokat. Sőt. Amikor gerinces tanácsadás tartok, mindig elmondom a magassarkú cipő viselésének hátulütőit, de ettől még időnként én is magassarkúban csámpázom erre-arra. A hétköznapokban “játszósban” vagyok, lapos talpú cipőben, csizmában, szandálban, de ha “kimenő” van, előkerül a tűsarkú is. Na bumm.

Attól, hogy megvannak ezek a kis csalások, hogy 20%-ban nem vagyok szabálykövető, a maradék 80%-ban törekszem az egészséges életmódra. A helyes étkezésre. A megfelelő mennyiségű (!) és minőségű mozgásra. Hogy jó széken üljek és gerincbarát matracon aludjak. Hogy a cipőm kényelmes legyen, hogy a bőrömet védjem a napsütés káros sugaraitól. De bármikor közbejöhet valami. Vagy az események alakulnak úgy, hogy kilengés lesz belőle vagy nekünk van belső igényünk arra, hogy kicsit pihentessük a szabálykövetést. Nem dől össze ettől a világ.

Ettől még egészségesek lehetünk. Mérték az érték. 

Te hol engedsz egy kicsit a szabályokból? Mikor lazítasz, amikor már nagyon-nagyon ki vagy borulva, hogy jajjmiértnemlehet vagy inkább rendszeres a “lógás” és megelőzöd az ilyen érzéseket?

Tervek és kérdések

Azt mindig hajtogatom, hogy annyira nem vagyok húde nagy híve az újévi fogadalmaknak, mivel nagyon kevés ember szokta betartani ezeket – persze van egy 10-15%, aki viszont übérkeményen kitart és mindig elgondolkodtat, hogy optimistábbnak kellene lennem az újévi fogadalmakkal szemben. Magamat viszont ismerem, tudom, hogy nálam nem válnak be az ilyen fogadalmak. Viszont tervezni kell, tervezni szeretek. Úgyhogy minden évben decemberben leülök szépen, retró módon, papírral a kezemben és kitalálom, hogy a következő évben mit is kellene csinálni, mit is kellene elérni, hogyan kellene előre jutni. Beleírom azt is, hogy munkában mit szeretnék elérni, nagyjából belőni legalább az első negyedévre a tanfolyamok időpontjait, felírom, hogy végre a hobbijaimnak is szenteljek némi időt (igen, ezt is fel kell írnom, mert hajlamos vagyok sokszor a munka miatt elhalasztani azt, ami viszont feltölt, rossz tulajdonság, tudom). Szóval mindent beleírok. Hónapról hónapra részletezve.

2015 februárjára pedig az volt a tervem, hogy kicsit több időt szánok majd a blogra. Hogy megint írok rendesen, nem hagyok mindenfélét a piszkozatok közt senyvedni, azaz hogy megint lesznek rendszeresen bejegyzések. Már meg is van egy csomó tervem, vannak félkész blogposztok is, csak az utolsó simítások szükségesek rajtuk. De a tervem része, hogy nem csak önkényesen írok, hanem érdeklődöm is tőletek. Szeretném tudni, hogy kik vagytok, akik olvastok és mit szeretnétek olvasni, honnan jöttetek és meddig maradnátok ;) Én azt szeretném, ha minél tovább maradnátok, úgyhogy most kérdezek bőszen, hogy tényleg olyan dolgok legyenek itt, amiről olvasni szeretnétek. Tuti lesz olyan, amit beírtok majd és én nem is tudok/akarok róla írni, tehát nem lesz itt soha semmi olyan, ami nem _én_ lennék, de tök jó lenne tudni, hogy ti mire vágytok :)

Megköszönök minden kitöltést :)

9 dolog, amit az edződ titkol előled

Teljesen más témában keresgéltem és belefutottam ebbe a cikkbe, aminek az a címe, hogy 9 titok, amit nem szeretne az edződ, ha tudnál. Érdekes felvetés. Talán tényleg titkolóznak az edzők a vendégeik előtt? Ezek tényleges titkok és Hókuszpókként dörzsöljük a tenyerünket esténként, hogy na, ezt a napot is megúsztuk anélkül, hogy kiderült volna bármelyik is? Nem hiszem. Maximum annyi, hogy nem mindenkinek kell tudni mindent, mert akkor jön a kombinálás. Hogy Juci miért azt az edzéstervet kapta, én meg miért nem. Ő miért fut én meg miért nem? Egyszerű a válasz, mindenkinek más a célja…

De nézzük csak, milyen hiperszuper titkokat említettek a cikkben:

1. titok – Az edzők is csalnak

Így van. Szerintem ez mondjuk nem titok. Itt ugyan pont a dohányzást említik, amit én sem nagyon szoktam érteni, hogyha valaki edz (nem kell hozzá edzőnek lennie), akkor miért teszi, hiszen azon kívül, hogy az egészségnek nem tesz jót úgy összességében, az edzésteljesítményt is rontja, visszavet a fejlődésben. Szóval ezt tényleg nem értem. De mondjuk étkezésben ér “csalni”. Én mondjuk nem veszem ezt csalásnak, mert kicsit megengedőbb vagyok ezen a téren. Amikor mondjuk x óra munka után még jön y órányi edzés, akkor marhára nem szokott érdekelni, hogy betolok egy sütit vagy sem. És azt sem titkolom, hogy nem élek aszkéta életet, hiszen plankelni is tudok koktéllal vagy ciderrel a kezemben. Én ezt nem nevezném csalásnak, inkább csak annak, hogy emberek vagyunk és nem robotok, ezért jár egy kis lazulás időnként. Nem hiszem, hogy pszichésen egészséges dolog, hogyha valaki soha nem tér el a kidolgozott tervektől. És nem, ezekre nagyon kevés betegség ad okot, illetve úgy gondolom, hogy ezen belül is lehet csalni. Mondjuk aki cukorbeteg, a szénhidrátok számolásával, jó lisztekből, egészséges alapanyagokból olyan sütit készít, amire mindenki csak megbotránkozva néz, hogy “ez tuti nem passzol bele a diétába”. Pedig lehet, hogy simán. Én például minden nap eszem valami nasit. Vagy  egy sor csokit vagy házi készítésű sütit. Cukormentesen és többnyire tojás- és tejtermék mentesen, lassan felszívódó szénhidrátból. Mégis süti, ami sokak szemében csalás. Szerintem meg nem az, mivel tökéletesen beleillik a diétámba. Nem eszem semmi tiltott dolgot, nem lépem át a napi kalóriabevitelt sem vele, nem sanyargatom magamat, hanem csak jólesően falatozom. Ez szerintem nem csalás, mások szemében viszont lehet, hogy az. Talán nem vagyok elég fanatikus?

2. Nem kezelnek mindenkit egyformán

Itt kicsit másról beszélnek, hogy fásult lesz az edző és nem lesz mindenkivel olyan hajtós, összeszedett, akármilyen. Én inkább arra asszociáltam a cím alapján, hogy perszehogy nem kezelünk egyformán mindenkit. A 68 éves néni nem ugyanazt kapja, mint a 26 éves fiú. Pont erről szól a személyi edzés, nem? Hogy mindenkivel máshogy bánjanak, nem? És akár az is lehet, hogy a csoportos órára újonnan érkezett, 15 éve nem mozgó, most először kimozduló vendéget kicsit több figyelemmel látjuk el, több instrukciót kap, több odafigyelést, mint a vendég, aki már évek óta jár és ezeket már mind hallotta. Mert ő is volt ugyanebben a szituban. Mindenkit máshogy kezelünk és szerintem ez így van jól.

3. Nem te vagy a főnök

Ez így van. Te, a vendég, a kliens, a megrendelő vagy és ugyan a “vevő a király” de mondjuk ez abból is áll, hogy a legjobbat szeretnénk adni. Hiába jön oda valaki, hogy ő bizony csak kardióval szeretne fogyni, de azt gyorsan, akkor igenis megpróbáljuk befolyásolni, hogy hasznosabb, ha nem csak kardió van, hanem erősítés is és helyes táplálkozás is, nem pedig koplalás, mert a gyors nem mindig jó. A tartós fogyás a jó. Szóval nem, nem mindenben a vendég dönt, de a vendég döntése az volt, hogy minket bíz meg az edzéssel, hogy mi találjuk ki, hogyan lehet célt érni és egészséges testet “kapni”.

4. Kaphatsz kedvezményt, ha kérsz

De ha nem, akkor meg kussolunk. Nem tudom, ez másoknál hogy van, de akiket ismerek, ők nem szokták lenyúlni a vendégeket, hanem mindig a legkedvezőbbeket ajánlják. Én is ilyen vagyok. Pont tegnap estem el könnyen megszerezhető 6 ezer forinttól, mert megkérdeztem a vendégtől, mit is szeretne elérni tulajdonképpen és aztán inkább javasoltam valami egészen mást. Valami olcsóbbat és időtakarékosabb megoldást. Vagy én vagyok nagyon szerencsés és normális emberekkel körülvéve, vagy ez a dolog itt nem annyira jellemző.

5. Vannak dolgok, amik borzasztóan idegesítenek minket

Ez tény, emberek vagyunk, persze, hogy vannak dolgok, amik bosszantanak. Engem két három dolog szokott idegesíteni. Ha késik valaki (ez a privát életemben is így van :P), illetve ha nem megfelelő ruhában szeretne edzeni vagy ha a telefont nyomkodja edzés közben. Ha késik valaki és az nem egyszeri dolog, mert amíg teleportálni nem tanulunk meg, addig ez bárkivel előfordul, de ha valaki rendszeresen késik, rettentő bosszantó tud lenni. Nem lehet időben kezdeni az edzést, le kell rövidíteni, ha pedig csoportos óráról van szó, akkor kimarad a bemelegítés és jön a dilemma, hogy beengedjük-e egyáltalán az órára. Az is olyan nem-tudok-mit-kezdeni-a-helyzettel-dolog, amikor valaki egyszerűen edzésre alkalmatlan ruhában érkezik az órára. Vagy nem hajlandó levenni az ékszereit. Egyrészt balesetveszélyes, másrészt az ékszereknek sem tesz jót (súlyzózni gyűrűbe? hell, no). És a harmadik, ami tényleg bosszantó szerintem, amikor nem tud az edzésre koncentrálni valaki, mert folyamatosan a telefonját nyomkodja. Oké, egyedül edz, ül a biciklin és unatkozik… jó, legyen. De személyi edzésen? Vagy csoportos órán mondjuk egy egyensúlygyakorlat közben? Nem. Nem. Nem. Nem elfogadható szerintem.

6. Nincs is mindig szükség az edzőre

Ez is igaz. Van az a helyzet, amikor nem szükséges. Nem kell, hogy minden percben ott álljon melletted valaki. Nem _kell_, de attól még igencsak jólesik és hasznos tud lenni. Pár éve edzek már, pár éve edzőként is dolgozom, tudom, mit hogyan kell, tudom, milyen a helyes kivitelezése a gyakorlatoknak vagy éppenséggel hogyan kell felépíteni egy edzést, vagy éppen egy komplett edzéstervet, ennek ellenére, az elmúlt hónapom legjobb része az volt, hogy elmentem máshoz személyi edzésre. Volt egy óra, amikor nem nekem kellett kitalálni, hogy mit csináljak, amikor nem nekem kellett számolni (vérbeli bölcsész vagyok, nehezen megy a számolás), amikor valaki más figyelt helyettem is, amikor észrevette azt a pár milliméternyi eltérést, ami nekem már fel sem tűnik. És amikor végre nekem mondták, hogy “jól dolgoztál!” Eszméletlen jó érzés.

Az alapok megtanulása után, némi gyakorlatszerzést követően tényleg nem szükséges, hogy _mindig_ jelen legyen az edző, de attól még jó és hasznos. Az elmúlt egy hónapban (pedig csak heti egyszer volt személyi edzés) látványosan fejlődtem, pedig tényleg csak örömedzés volt, minden extra koncepció nélkül. Nem volt szükséges, de jót tett nekem. Lelkileg, testileg, minden formában :)

7. Edzőnek lenni piszkos munka

True story. Nem mindig, de előfordul. Itt az edzés utáni romeltakarítást említi, ami azért nem annyira vészes, ha az ember nem a saját termében tart edzéseket, mert akkor valószínűleg a takarítónő majd jön és elintéz mindent. Persze sajnos “mifelénk” a cikkben említett probléma, hogy koszosak a matracok, elég aktívan jelen van. Én is voltam pár helyen, ahol a matrac egyszerűen lábszagú vagy izzadtságszagú volt. Hátömmizé. Nem menő. Persze, én meg a másik véglet vagyok, mert ha megyek, viszem a saját matracomat, ha pedig hozzám jönnek, akkor óra után illatos fertőtlenítő kendővel törölgetem a matracot, hogy a következő vendégnek se kelljen az előző izzadtságában fetrengenie. Ez néha vicces, mert általában mindenki cuki és lelkes és segíteni akar, gyorsan fel is tekeri a matracot, aztán magyarázkodhatok, hogy de stiklim van és takarítok, törölgetek, ne pakoljon senki semerre :D

8. Az edzők hagyják, hogy te végezd a munkájukat

Ezt a részt nem is értettem. Azt írták, néha nincs elég önbizalma az edzőnek és inkább hagyja magát sodródni. Nahátna. Lehet, hogy én vagyok a naiv, de úgy gondolom, egy edző ennél már előrébb van, ha pedig mégsem, akkor tovább kell lépni. Nem arról van szó, hogy nem hallgatjuk meg a vendég igényeit, nem befolyásolja az edzéstervezésünket, ha mondjuk beszámol arról, hogy a gyógytornásznál mi történt vagy edzés után hogyan érezte magát. De ezekből a tényekből levonjuk a konzekvenciát és eszerint módosítunk, nem pedig meghallgatjuk, hogy mit szeretne csinálni és mi csak hangosan számolunk.

9. Nem motiválnak eléggé az intenzívebb edzésre

Nem mindenkinek van szüksége arra, hogy erőszakosan tolják előre. Egy jó edző felismeri, hogy az adott klienst “rugdosni” kell-e vagy jobban fejlődik, ha inkább óvatosan, észrevétlenül terelgeti. Én például kivagyok a “toljaaaaad, toljaaaaaaad, még 12334 ismétlés”-t kiabáló edzőktől. Nekem ne ordítsa az arcomba senki, hogy “ne hagyd abba, meg tudod csináááááááálni!”. Köszönöm szépen, tisztában vagyok a képességeimmel és korlátaimmal, mindent addig csinálok, amíg érzem, hogy jó és minimálisan feszegetem a határaimat, de nem erőszakkal átugrom azokat. És sokan vannak így. Nem KELL mindenkit tolni, van, aki megy magától. Van olyan vendégem nekem is, akinek igenis kell mondani ezeket a push-oló mondatokat, akit “rugdosni” kell, aki ezt igényli és így fejlődik. És élvezi. Hát megkapja :) Van, aki inkább óvatoskodik, vele egészen máshogy néz ki egy óra. Egymás óráját meglátnák, megdöbbennének, hogy mennyire más a kettő és mégis ugyanúgy eredményre lehet jutni. Szóval nem, nem erőszakoskodunk, ha nem kell, ami viszont nem azt jelenti, hogy hagyjuk, bárki is ellustálkodja az edzést.

Hát ezek a nagy titkok. Volt közte nektek bármi újdonság?

Elmondom, nekem milyen nagy titkaim vannak. Akikkel az öltözőben össze szoktam futni időnként, tudják már ezt mind:

– időnként nincs kedvem edzeni (jóból is megárt a sok, ugye?)

– sajnálom a pénzt az edzős ruhákra, ezért leginkább a Decathlon reklámarcának mehetnék el (és hozzátenném, hogy így is több pénzem van már edzős cuccokban, mint rendes ruhában :P)

– amikor nyafi vagyok, kakaóscsigához folyamodom

– lassan, nagyon lassan erősödöm meg a csuklókinyírásom óta – cipésznek a cipője…. (ezért sem szabad sok időt kihagyni edzéssel, marha nehéz visszatornázni magunkat – 5 év alatt elért teljesítményt pár hónap alatt úgy elveszítettem, hogy most így, fél év után kezdem látni az alagút végét, hogy újra meg tudok majd mindent csinálni)

– mindig mondom mindenkinek, hogy az edzés mellett az is fontos, hogy időnként eljussunk masszázsra, de nálam ez sokkal-sokkal ritkábban következik be, mint amit ajánlani szoktam nektek

Azt hiszem, ennyi a sok-sok titkom. Ti tudtok még valamiről, ami Nagy Titok az edzőknél és meglepődtetek, amikor kiderült?

Engem nem szeret senki – karácsonykor meg főleg nem

Karácsonykor vagy egyéb vendégváráskor sokan úgy vannak vele, hogy nem akarnak senkit megbántani azzal, hogy nem esznek a süteményekből, masszív karácsony ünnepi ételekből. Mert attól tartanak, hogyha ezt megteszik, mindenki haragudni fog rájuk, tényleg örökre megbántódnak és aztán senki nem fogja őket szeretni és végül farkaskutyák falják fel őket életük végén.

Bevallom, annak ellenére, hogy már többször vádoltak meg azzal, hogy túl toleráns vagyok, nem tudom megérteni azt, amikor valaki csak mások kedvéért eszik. Azt sokkal jobban, amikor a saját kedvéért ;) Én is ilyen vagyok ;) Mármint az utóbbi. Nem hiszem, hogy valaha is ettem valamit azért, mert rám erőltették. Felnőtt ember vagyok, amíg nem kötöznek le és tömik bele az ételt a számba, addig igenis felvállalom, hogy saját magam miatt eszem meg azt, amit. Jó, persze sokszor viccelődöm, hogy “hát ez most a te hibád, hogy elhízom / kiütéseim lesznek”, de ez csak vicc, valójában tudom, hogy csakis ÉN vagyok az, aki dönteni tud abban, hogy mit eszik meg és mit nem.

Gyerekként elég finnyás kislány voltam (ez mondjuk Anyu hibája, mert túl jól főzött, ahhoz képest semmi sem volt elég jó :D), úgyhogy egy csomó helyen én voltam “a lány, aki csak piszkálja az ételt”. Gyerekként, tiniként jártuk az országot és voltunk mindenfelé, egy olyan helyen is, ami a halászléről híres, én viszont utálom a halászlevet (évekig egy helyiségben nem maradtam meg olyannal, aki halászlevet evett). Nem is ettem belőle. Ültem az üres tányér felett és hallottam, ahogy a nénik döbbenten sutyorognak, hogy te jó világ, nem eszi meg A Halászlevet. Túléltem. Azóta ott én vagyok “a lány, aki nem eszik halászlevet”. Van egy csomó minden, amit nem eszek meg. Van, amit azért, mert nem szeretem, van, amit azért, mert érzékeny rá a gyomrom, van, amit azért, mert megnő tőle a seggem. Teljesen mindegy, hogy miért, de nem eszem meg mindent. Van az a helyzet, amikor úgy döntök, hogy igen, megéri a mellékhatásokat, akkor is eszem belőle. És igen, van cukor a zserbóban is és a mézes krémesben is és elképzelhető, hogy a mézes krémesből fogok enni, a zserbóból meg nem, mert azt nem szeretem annyira, hogy megérje az utána lévő szenvedéseket. Ez az én döntésem. És bevallom, nem sokban szokott érdekelni, hogy mások mit gondolnak erről.

És az is jólesik, ha nem kell minden döntésemet megmagyarázni, hogy most miért nem eszem meg belőle. Ha azt mondom, diéta, rögtön jön a válasz, hogy nem kell fogyókúráznom. Ha azt mondom, fáj tőle a gyomrom, ajánlgatnának gyógyszereket rá. Ha intoleranciám van, azt sokan nem is ismerik el, hogy tényleg létezik vagy mondogatják, hogy van rá gyógyszer / ezakicsinemfogártani. Nincs kedvem ilyenekhez. Csak szimplán nem eszem meg azt, amihez nincs kedvem és kész :)

A karácsony nálunk évek óta úgy néz ki, hogy nagymamámnál vagyunk Szenteste (vagy inkább Szent Délben, mert ebédelni megyünk mindig), amikor van 435 féle étel, töltött káposztától a csirke-liba-disznóhúson át mindenféle köret és 5497 féle sütemény, én vagyok az, aki mindig rántott gombát eszik salátával (a rántott gomba sem diétás mondjuk, de legalább szeretem). Na bumm. Nem hiszem, hogy a nagymamámmal való kapcsolatomon bármit is változtatott volna az, hogy eszem-e a sült libából/kacsából és a lilakáposztából.

Ilyen nagymama a világon nincs, csak az interneten :P

Nem vagyok egy kedves lány, mert visszautasítom a kedves kínálásokat. Nem vagyok szeretetre méltó, hiszen megbántok embereket azzal, hogy nem eszem meg azt, amit készítettek. Nem érdemlem meg, hogy szeressenek, kedveskedjenek nekem, mert hálátlan vagyok, nem értékelem ezeket a dolgokat. Nem, nem tudok azonosulni ezekkel a mondatokkal, de tudom, hogy sokan igen.

Szóval ha azt nézzük, ami mindenkinek az alapfélelme, hogy jajj, nem fognak szeretni, ha nem járok a kedvükben, ha nem eszem meg, azt, amivel kínálnak, majd megbántom őket, stb, akkor engem marhára nem szeret senki. Némileg ellentmond ezzel, hogy karácsonykor és hétvégeken az a legnagyobb problémám, hogy hogyan osszam be az időmet, hogy mindenkivel tudjak találkozni, akivel szeretnék. És aki velem szeretne. És nem csak az Anyukám szeret (mert ugye az nyilvánvaló, hogy az anyukák feltétel nélkül szeretnek, tehát ő alap), hanem mások is. Marhára nem azon múlik, hogy szeretnek-e minket, élvezik-e a társaságunkat, hogy mit eszünk. Kivéve, ha chillis babot napokig, mert az azért lehet, hogy némi hatással van a társasági életünkre ;)

Ne legyen ám mindig az, hogy azt tesszük, azt esszük, amiről úgy gondoljuk, mások elvárják tőlünk. Ha én akarok enni, rendben van, ész érveket mérlegelve (vagy éppen figyelmen kívül hagyva, mint az én esetemben) tegyük meg bátran – de SOHA ne mások kedvéért legyen az, ami. Nagymamák is szeretni fognak, a távoli rokonok sem fognak utálkozva ránk nézni – ha meg mégis, hát így jártak. Legalább van egy sztori, hogy “tudod, az a rokon, aki nem eszik halászlevet/zserbót/zselés szaloncukrot” és mindenki könnyedén beazonosít mindenkit ;)

Nem csak másokért vagyunk felelősek. Nem kell mások helyett döntenünk. Nem kell mindig arra gondolni, vajon mit fog gondolni a másik (ráadásul ha nem tudja, mi van a fejünkben, soha nem fogja megtudni, mire is vágyunk). Saját magunkért vagyunk felelősek. Nekünk kell tudni, mi a jó nekünk. Mi a fontos. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes nap korlátozva élünk, hogy karácsonykor nem eszünk semmi édességet, semmi olyat, amit máskor nem szoktunk. De NE mások kedvéért tegyük azt, hanem mert mi szeretnénk! Én tutibiztosan fogok enni Anyukám sajtos-tejszínes-pulykamell kreálmányából. Krumplipürével! Nem érdekel, hogy utána fájni fog a hasam, majd elmúlik ;) Nem fogok enni a zselés szaloncukrokból, nem fogok enni a mézeskalácsból, nem fogok enni a csülökből és egy csomó minden másból, mert nincs kedvem hozzá. És nem dől össze ettől a világ ;)

Tegyük azt, ami jólesik, amit MI akarunk, amire MI vágyunk, nem pedig behódolunk olyasminek, amit más elvár és elfogyasztunk 6487 féle ételt, amiből igazából csak 6484-et szeretünk. Együnk élvezettel, mert az evés is élvezeti forrás, élvezzük ki az ízeket – de a hangsúly az élvezeten van és nem az erőszakon. Le az erőszakkal!

 És senki nem fog kevésbé szeretni azért, mert nem eszünk meg mindenfélét, amit elénk raknak. Ez a dolog egyáltalán nem így működik. Ezek alapján engem tényleg mindenki utálna. Aztán mégsincs így. True story!

Ha szeretnél értesülni az új posztokról, iratkozz fel hírlevélre vagy kövesd facebook oldalamat!

Néha nemet KELL mondani

Most az a rész jön, amikor éppen bort iszom és vizet prédikálok. De a tegnapi napomról jutott eszembe, hogy hátha más is olyan “okos”, mint én :) Tegnap történt az, hogy a tanítványom reggel jött órára (amit én hajnali órának hívok, másnak ez még reggel, de én kellően kómás vagyok mindig), óra előtt mindig kiszellőztetek kicsit. Csúszásban voltam, úgyhogy már akkor csuktam be az ablakot, amikor a nappaliban volt. Majd pedig fogtam magam és miután becsuktam az ablakot, szépen leengedtem a redőnyt. Mert ez a mozdulat volt a kezemben. Vagy mert leginkább arra vágytam, hogy az a szellőztetés az esti lefekvés előtti utolsó szellőztetés legyen és aludni lehessen. Egy kicsit fáradt voltam.

Egy kicsit fáradt voltam a hét elején is, amikor még a planket is ellógtam. Amikor az a pár perc a legeslegkedvencebb gyakorlatomból is kiborítóan soknak tűnt volna. Persze meg tudtam volna csinálni, de ezerszer rosszabb idővel, mint máskor szoktam és tuti kiborultam volna. Úgy éreztem, hogy annál többre nem vagyok képes, minthogy az ágy szélén üljek és bőgjek a kimerültségtől.

Egy kicsit fáradt voltam.

Két dolgot szoktam mondogatni, az egyik az, hogy mindenkinek jár a pihenés és az alvásidőt nem szabad megnyirbálni, mert visszaüt. A másik, hogy amikor totálisan kimerült, fizikailag és szellemileg is, az ember, akkor nem biztos, hogy jót tesz az edzés. Van az a szint, amikor az edzés nem pihentető, nem felfrissít, hanem olyankor valami más kell. A SEMMI. A semmittevésre van szükség. Van, amikor már csak aludni kell. Amikor az kell, hogy lefeküdjünk időben és csak aludjunk. Saját tanácsaim közül csak az egyiket sikerült megfogadnom. Nem edzettem. Nem edzettem, mert úgy éreztem, hogy annyira dekoncentrált vagyok, hogy a súlyzóval fejbe vágnám magamat, a kettlebellt a mezítlábas lábamra ejteném, elfelejtenék számolni és az egyik oldalon Hulkra gyúrnám magam, míg a másikon Waldo maradnék. Úgy éreztem, már a mozgás gondolatától felmegy a pulzusom, mert olyan stresszben és hajtásban vagyok. Nem kellett volna már az edzés.

Waldot megtalálni pont olyan nehéz, mint a pihenőidőt ebben az időszakban

Lehet, hogy ciki, hogy edzőként nem edz az ember, de van az az élethelyzet, amikor tudni kell nemet mondani. Nem csak az edzésre, sőt, jó lenne, ha nem az edzésre mondanánk nemet. Ha megoldható lenne, hogy másból csípjünk le. Bilibe lóg a kezem, tudom. Nekem a december anyagilag mindig elég kiborító, mert olyan a fő- és a mellékállásom is, hogy a decemberi hónapban kb egyharmadát keresem meg a szokásosnak. Persze ez a NAV-ot nem érdekli, a karácsonyi ajándékokat is meg kell venni valamiből, úgyhogy ennek általában az szokott az ára lenni, hogy a többi hónapban kell többet keresni. És most a november arról szólt, hogy a hétköznapi 12-13 órányi munkát azzal pihentem ki, hogy szombaton és vasárnap csak 5-6 órát dolgoztam. Nem ez a jó megoldás. Nem ez a követendő. De ember vagyok, elismerem, hogy nem működöm tökéletesen. Hogy nem mindig tartom be a saját tanácsaimat. De régen volt már, hogy ennyire nem.

Azt mondom csak, hogy tanuljatok meg (khm… tanuljunk meg, igen, én is tanuljak meg!) nemet mondani, priorizálni. Nem minden sürgős dolog fontos, viszont az egészségünk fontos. Ezt meg kell jegyeznünk! Nem szabad hagyni kizsigerelni hagyni magunkat. Gyerekként a NEM szó az első, amit általában elkezdünk használni… hogy lehet az, hogy felnőtt korunkban ez lesz az, amit a legkevesebbszer merünk mondani?

Pihenjetek, ne hajtsátok túl magatokat. Ha megadjuk a testnek a pihenést, ami jár neki, sokkal-sokkal hatékonyabb lesz fizikailag és szellemileg is. Egy kis pihi után nem 1 óra lesz elvégezni egy feladatot, hanem mondjuk 45 perc, mert rendesen tudunk koncentrálni. Ha pihenten állunk neki edzeni, akkor sokkal hatékonyabban tudjuk végezni a gyakorlatokat. Ha pihenünk, nem jön a durva szénhidrátéhség a fáradtságtól és az étrendre is sokkal jobban oda lehet figyelni (anélkül, hogy kiborulnánk, hogy ezt sem, azt sem lehet). A pihenés fontos. A pihenés fontos. Ismétlem: a pihenés fontos! A mai nap szava: NEM. Mondj nemet ma legalább egyszer!

És akkor én most megyek és megírom valakinek, hogy ma Noémi este lesz és nem csinálok semmi olyat, amihez nincs 100%-ban kedvem…

Ha szeretnél értesülni az új posztokról, iratkozz fel hírlevélre vagy kövesd facebook oldalamat!

Koncerten jártam, avagy mire jó a Pilates és a gerinctréning

Mindig azt szoktam mondani, hogy a gerinctrénerek, jógaoktatók, Pilates-oktatók jó része azért került erre a vonalra, mert saját magukon is megtapasztalták a hülye életmódunk hátulütőit, gerincproblémákat, stresszt, egyéb finomságokat. Nos, én is egy ilyen lány vagyok, azért került nálam a középpontba a gerinc, mert nálam sem volt rendben minden. Nem volt komfortos az ücsörgés, bizonyos helyeken (no meg nyűgösségi szinttől függően) a fekvés sem, de ami tuti kiborító volt, az az ácsorgás. Sosem vártam buszt, mindig inkább gyalogoltam, mert úgy éreztem, majd’ leszakad a derekam, ha állok. Öt percnél több sosem ment.

Sosem kísérletezgettem, hogy javult-e az ácsorgásos tűrőképességem, reflexből kerültem az ilyen szituációkat. Mígnem egyszercsak elmentem egy olyan koncertre, amit végigálltunk, semmi mászkálás, semmi ücsörgés, csak tömegben ácsorgás. Majdpedig egyszercsak azt figyeltem meg, hogy elhangzik az “utolsó számunk következik…” mondat, miközben nekem még csak pár tűnt fel, hogy kezd nem túl komfortos lenni az ácsorgás. Gondoltam is, hogy hát ez nem jól van ez így, mert nekem öt perc után már szenvedés szokott lenni, morogtam, hogy milyen irreálisan rövid volt a koncert. Majdpedig megnéztem az órámat és kiderült, hogy több, mint 45 percet töltöttem a tömegben (jó, igen, a koncert elejéről lemaradtam, mert épp óráról estem be). Utána hetekig boldog voltam, hogy megjavult a derekam, már a legdurvább kínzások (=állás) közepette sem fájdul meg. Noémi boldog volt.

Telt múlt az idő, tartottam Pilatest, gerinctréninget, mindenfélét, ami a hát és has izmait erősíti, hogy jobb legyen a testtartás, elmúljon mindenkinek mindenféle fájdalmat. Bevallom, itthon saját gerinctornáztatás már nem volt, csak más jellegű edzések. Nade egyszercsak elérkezett az október huszonkettedike, amikor barátnőimmel elmentünk egy szuper koncertre.

Tízkor kezdődött.

23 óra 18 perckor pedig ránéztem az órámra, hogy najó, most már kezdek fáradni az ácsorgásban, vajon mennyi idő lehet.

És hát az úgy volt, hogy kicsit korábban ott voltunk, tíztől szolid ácsorgás, disztingvált tombolás (részemről ez annyit tesz, hogy akár hármat is biccentek fél perc alatt), 23:18-kor egy pillantás az órára, hogy fáradt vagyok, majd az éjfélkori hazaindulásnál sem éreztem többet annál, hogy elfáradtam.

Kowáék is ropták ezerrel – biztos csak azért, hogy átmozgassák elgémberedett izmaikat ;)

Na, ez egy olyan dolog, amire sosem számítottam, hogy bekövetkezik. Teljesen normálisnak éreztem, hogy én bizony nem tudok állni és kész. Aztán kiderült, hogy mégis. Néha csak az a “baj”, hogy nem akarjuk elhinni, hogy valamin lehet változtatni.

Pedig lehet változtatni és eljárni mindenféle szuper koncertekre anélkül, hogy bármi derékfájás, fizikai visszatartó erő lenne. Az egyetlen mellékhatása a tornának, hogy még csak hazafelé sétáltunk, mindenki bulihangulatban, mentek afterparty-ra, én pedig a lányoknak csak azt magyaráztam, hogy wow, gerinctréning, wow, fejlődés, sosegondoltamvolna, hogy ennyit tudok majd állni.

Hát így.

Gerinctréningre, Pilatesre, jógára, BodyArtra járni jó, mert tök menő lesz az összes izmunk a gerinc környékén és nem csak a hétköznapok lesznek könnyebbek, hanem a szórakozás perceit sem zavarja meg semmi.

Neked mi volt a legnagyobb meglepetésed, hogy “jé, nem fáj semmim”?

Ha szeretnél értesülni az új posztokról, iratkozz fel hírlevélre vagy kövesd facebook oldalamat!